Egy hónappal enyhítik a Putyin-ellenes orosz punkegyüttes tagjainak büntetését

Moszkva |

<p>Mindössze egy hónappal csökkentette a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjaira 2012-ben kirótt két évi börtönbüntetést a moszkvai városi bíróság elnöksége, amely a három fiatal nő fellebbezéséről döntött pénteken.</p>

A városi bíróság a büntetés csökkentése mellett törölte az eredeti ítéletből azt az indoklást, miszerint az elítéltek "vallási gyűlöletet és ellenségeskedést" akartak kelteni tettükkel. Az ügyet a Legfelsőbb Bíróság utalta vissza, mert úgy találta, hogy a korábbi ítélet több jogsértést is tartalmazott.  A Pussy Riot három tagja 2010 februárjában - nem sokkal az orosz elnökválasztás előtt - több társával együtt botrányt keltő Putyin-ellenes akciót tartott a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban. Úgynevezett zenés punk-imán könyörögtek a később márciusban újra elnökké választott politikus elűzéséért.

Jekatyerina Szamucevics, Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina az ítélet megsemmisítésére és büntetőügyük megszüntetésére nyújtotta be kérelmét a fellebbviteli bírósághoz, nem sokkal azt követően, hogy az ítélet megszületett. A mostani fellebbviteli tárgyaláson is arra hivatkozott a védelem, hogy a Pussy Riot tagjai nem követtek el bűncselekményt, akciójuk erőszakmentes volt, csupán néhány percig tartott, így nem szolgáltak rá a súlyos büntetésre.

A tárgyaláson jelenlévő orosz emberjogi biztos azt hangoztatta, hogy "egy világi államban az egyházi normákat nem lehet általánosan elfogadottaknak tekinteni, ezért azok megsértése nem tiszteletlenség a társadalommal szemben". Oroszországban és főleg Nyugaton élesen bírálták a fiatal nők meghurcolását jogvédők, neves közéleti személyiségek és művészek. A Pussy Riot tagjait garázdaságért és vallási gyűlöletkeltésért egyenként két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélték 2012 augusztusában, de októberben Szamucevics elleni ítéletet felfüggesztettre változtatta a fellebbviteli bíróság. Aljohinát és Tolokonnyikovát külön-külön munkatáborokba szállították.

Ők fogva tartásuk mintegy másfél éve alatt sorozatosan lázadtak a börtönkörülmények miatt, többször eredménytelenül kérelmezték idő előtti szabadon bocsájtásukat. Végül, tavaly decemberben az orosz alkotmány 20. évfordulója alkalmából kihirdetett elnöki kegyelem révén kiszabadultak. Azóta emberi jogvédőként tevékenykednek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?