Egy éve volt a „genovai csata”

Genova. Több mint tízezer ember vett részt szombaton az észak-olaszországi városban azon a tüntetésen, amelyet az egy évvel ezelőtt rendezett G8 csúcstalálkozó idején rendőrgolyótól meghalt olasz fiatalember emlékére hirdettek meg.

Genova. Több mint tízezer ember vett részt szombaton az észak-olaszországi városban azon a tüntetésen, amelyet az egy évvel ezelőtt rendezett G8 csúcstalálkozó idején rendőrgolyótól meghalt olasz fiatalember emlékére hirdettek meg. A tömeg első, mintegy 500 szélsőbaloldali és anarchista aktivistából álló csoportja pontosan 17 óra 27 perckor indult el, abban az időpontban, amikor Carlo Giuliani egy évvel ezelőtt életét vesztette. A 23 éves fiatalemberre egy nála két évvel fiatalabb rendőr lőtt rá 2001. július 20-án. A megemlékezésen részt vettek az áldozat szülei és testvére is. Az egy évvel ezelőtti „genovai csata”, rossz fényt vetett Silvio Berlusconira, a jobboldali miniszterelnökre, aki tavaly májusban került hatalomra. A számos rendőri melléfogást az Amnesty International emberjogi szervezet is elítélte. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?