Egy ember meghalt, kettő megsérült egy vallási ceremónián Nyíregyházán

Nyíregyháza |

<p>A Szabadkeresztyének Egyesületének vallási szertartásán történt halálos baleset vasárnap Nyíregyházán. Áramütéstől egy ember életét vesztette, kettő pedig megsérült - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.</p>

 

Tamásné Berki Bianka elmondta: a vallási szervezet úgynevezett merítkezési ceremóniáján mikrofonnal a kezében állt egy medence vízében a gyülekezet vezetője, amikor halálos áramütés érte, két ember pedig könnyebben megsérült.     A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást az ügyben, és szakértő bevonásával vizsgálja, hogy az előírásoknak megfelelően volt-e a bekötve a mikrofon az árammal működtetett hangtechnikai berendezéshez.     Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének igazgató főorvosa korábban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a keresztelői szertartáson halálos áramütést szenvedett 38 éves férfit a helyszínre riasztott mentők megpróbálták újraéleszteni, de háromnegyed órás kísérletük nem járt eredménnyel.     Hozzátette, hogy a ceremónián további két embert ért áramütés, őket megfigyelésre kórházba szállították a mentők. (Frissítve: 17:00) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?