Egy ember meghalt egy kigyulladt hétvégi házban Magyarországon

tuzolto k

Meghalt egy ember vasárnap, miután kigyulladt egy hétvégi ház a magyarországi Bakonycsernyén – közölte Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre tűzoltó őrnagy közleménye szerint vasárnap reggel érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy Bakonycsernyén, az Akácfa utcában kigyulladt egy száz négyzetméteres épület tetőszerkezete és egy helyisége.

Közölte, a székesfehérvári hivatásos és a móri önkormányzati tűzoltók három járművel vonultak a helyszínre, és a tűzzel érintett épületrészből egy embert kimentettek, de a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett az életén már segíteni.

A szóvivőhelyettes szerint nem kizárt, hogy a tüzet elektromos zárlat okozta, de a tűz pontos keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás fogja tisztázni.

Dóka Imre közölte, évente több mint hétezer lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak az otthonok elenyésző részében használnak füstérzékelőt. Pedig ahol van ilyen készülék, ott a tüzet annak keletkezésekor meg tudják fékezni, vagy időben ki tudnak menekülni. Ahol volt füstérzékelő, ott nem történt tragédia, sérülés, de még nagyobb tűz sem alakult ki – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?