Egy dinasztia vége a Buckingham-palotában

London |

<p>Véget ért egy korszak a brit uralkodói családban: II. Erzsébet királynő úgy döntött, hogy ezentúl nem pótolja a kedvenc corgi kutyáiból álló falka elhunyt tagjait.</p>

 A 83 esztendős uralkodónak jelenleg hét corgija van, miután a kistermetű, tacskószerű kutyák közül áprilisban és májusban is távozott egy-egy az élők sorából.
    Erzsébet még hercegnőként, 18 éves korában, 1944-ben kapta szüleitől az első corgit, Susant. Az udvarban azóta megfordult harminc corgi mindegyike Susan leszármazottja volt.
    A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - bennfentes forrása szerint azonban a királynő úgy döntött: a megmaradt hét kutya mellé most már nem szerez be újat, és utat enged a természetes fogyásnak.
    Mire a falka fiatalabb tagjai elérik a kutyaöregségi kort, a királynő már 90 körül jár majd. Az uralkodó tudatában van korának, és annak, hogy nem tudja ekkora csapat gondját viselni - idézte udvari forrását a brit lap.
    A protokolláris események kivételével a corgik az utóbbi hatvan évben szinte mindig láthatók voltak a királynő környezetében.
    A kutyafajtát már a X. század óta tenyésztik Walesben, ahol eredetileg terelőkutyaként használták a corgikat. Nevük is walesi eredetű: a "cor" a helyi nyelvjárásban törpét, a "ci" kutyát jelent, vagyis a corgivá alakult elnevezés szerint törpekutyákról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?