Egy anyára és két kislányára öntött savat egy férfi

savtámadűs

A savtámadás miatt összesen kilenc személy sérült meg. A 31 éves anya és két 10 év alatti kislánya állapota stabil.

A BBC tájékoztatott róla, hogy Londonban egy 31 éves nőre és két három- és nyolcéves lányára támadtak savval. A portál szerint az áldozatokra tegnap az esti órákban egy férfi támadt, aki autójukban öntötte rájuk a savat. Az egyik szemtanú a BBC-nek elmondta, hogy az anya azt kiabálta: Nem látok, nem látok. Egy szomszéd arról számolt be, hogy az elkövető kirángatta az egyik lányt az autóból, majd kétszer „földhöz vágta”. A portál szerint az áldozatok ismerhették támadójukat, beszámolók szerint az anya a támadást megelőzően veszekedett a férfival.

A sérültek közül öt személy súlyos sérüléseket szenvedett, köztük olyanok is, akik közvetlenül beavatkoztak a támadáskor, továbbá rendőrök is megsérültek a sav miatt. Az anya és lányai nincsenek életveszélyben, de sérüléseik a hatóságok szerint megváltoztathatják életüket.

A rendőrség továbbra is keresi a támadót, aki először autóval, majd gyalog menekült.

(bbc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?