Ebből az országból örökre kitiltották az amerikai hadihajókat

Első ízben szállt le hadihajón nagy méretű pilóta nélküli repülőgép

A Salamon-szigetek kitiltotta kikötőiből az amerikai hadihajókat – közölte az Egyesült Államok canberrai nagykövetsége kedden egy augusztus 29-i keltezésű értesítésre hivatkozva.

A hírt a honiarai miniszterelnöki hivatal is megerősítette, hozzátéve, hogy a rendelkezés – amelyre a protokolleljárások átdolgozása miatt van szükség – minden külföldi hajóra kiterjed.

„Arra kértük partnereinket, hogy adjanak időt az áttekintésre és az új eljárások bevezetésére, mielőtt további kérelmeket nyújtanának be a hadihajók érkezésére vonatkozóan” – írta közleményében Manesseh Sogavare, a Salamon-szigetek kormányfője, hangsúlyozva, hogy a rendelkezés minden hadihajóra kiterjed.

Az amerikai parti őrség egyik üzemanyag-utántöltésre és ellátmányra szoruló hajója a múlt héten nem köthetett ki a Salamon-szigeteken, mert a honiarai kormány nem válaszolt kérelmére. A parti őrség tájékoztatása szerint az Oliver Henry nevű hajó az illegális halászatot monitorozta a térségben egy regionális halászati ügynökség kérésére.

Sogavare az amerikai hadsereg Mercy nevű kórházhajóját köszöntő beszédében azt mondta: az incidens oka az volt, hogy hivatala nem kapta meg időben az Oliver Henry kérelmét.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn sajnálatosnak nevezte az eseményt.

A Salamon-szigetek miniszterelnöke elmondta, hogy a Spey nevű brit hadihajó kikötési engedélyének megadásával kapcsolatban is késedelmek voltak, így a hajó végül nem is vetett horgonyt a szigetország partjainál.

A két incidens miatt a honiarai vezetés úgy döntött, hogy felülvizsgálja az engedélyezés folyamatát – magyarázta a kormányfő.

A Salamon-szigetek, valamint az Egyesült Államok és szövetségesei között azóta feszült a viszony, hogy a szigetország áprilisban biztonsági megállapodást kötött Kínával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?