Ebben az országban kitiltják az osztálytermekből a mobiltelefonokat

iskola k

Jövő év elejétől a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe – jelentette be a holland oktatási miniszter kedden.

Az NLTimes című angol nyelvű holland napilap beszámolója szerint Robbert Dijkgraaf oktatási miniszter a szabályozást ismertető közleményében arról is tájékoztatott, hogy az okostelefonok továbbra is használhatók lesznek, ha kifejezetten szükség van rájuk a tanórákon. Ilyen kivétel lehet, ha a diákok épp a digitális készségekről tanulnak, vagy a használójának egészségügyi okokból van szüksége az eszközre, illetve engedélyezett lesz a fogyatékosságglal élők számára is.

„Noha a mobiltelefonok összefonódtak az életünkkel, nem valók az osztályterembe” – fogalmazott a miniszter.

Közölte: a diákoknak képesnek kell lenniük koncentrálni, és lehetőséget kell biztosítani számukra a jó tanulásra. A mobiltelefonok zavaróak ebben a folyamatban. Meg kell védeni a diákokat ettől – húzta alá.

Az iskoláknak október elsejéig kell megtalálniuk annak a módját, miként vezetik be a 2024. január 1-jétől érvényes korlátozást. Ha azonban ez nehézségekbe ütközik, vagy a módszer nem hoz kellő eredményt, 2024 nyarára törvényi szabályozás léphet érvénybe – tette hozzá közleményében a holland oktatási miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?