Dzsihádisták jelentkeztek a bamakói merénylet elkövetőiként

Bamako |

<p>Egy szaharai szélsőséges szervezet, a Mohtar Belmohtar algériai dzsihadista vezér alapította al-Murabitum jelentkezett szombat este a mali fővárosban, Bamakóban, egy étterem elleni terrorista támadás elkövetőjeként.</p>

A két támadó öt embert megölt, köztük két külföldit - egy belgát és egy franciát -, és kilencet megsebesített, köztük három svájci állampolgárt. A halálos áldozatok közül a belga férfi az Európai Unió mali képviseletének biztonsági tisztje volt.

Az Al-Ahbar nevű mauritániai hírportálra feltettek egy hangfelvételt, amelyen egy férfi azt állítja, ő az al-Murabitum szóvivője, és közli, hogy embereik hajtották végre a támadást bosszúból, amiért "a hitetlen nyugatiak Mohamed prófétán gúnyolódnak", valamint szintén bosszúból korábbi vezetőjük, Ahmed al-Tilemsi haláláért.

A felvétel hitelességét egyelőre nem lehetett ellenőrizni, de a szaharai iszlamisták gyakran használják az Al-Ahbar honlapját üzeneteik közlésére. A mali kormány alig egy hete előzetes "béke- és megbékélési egyezményt" írt alá az afrikai ország északi részének elszakadásáért küzdő felkelők egy csoportjával. Az ENSZ-közvetítéssel létrejött alku évtizedek lázadásainak és stabilitáshiányának igyekszik véget vetni az északi országrészben, ahová a Nyugat és a regionális hatalmak aggodalmai szerint visszatérhetnek az iszlamista fegyveresek, két évvel azután, hogy a francia katonai beavatkozás elűzte őket onnan. 

A francia vezetésű Serval művelet kezdete, 2013 januárja óta a mostani volt a legvéresebb merénylet Bamakóban. Ahmed al-Tilemsit a francia erők ölték meg az ország északi részén található Gao térségében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?