Duka Zólyomi az EP-ben a magyarellenességről

Brüsszel |

<p>Egyértelműen megállapítható, hogy Robert Fico koalíciós kormányának hatalomra kerülése óta valami nagyon nincs rendben Szlovákiában - szögezte le hétfőn az Európai Parlamentben tartott, napirend előtti felszólalásában Duka Zólyomi Árpád (MKP) néppárti képviselő. - Különösen az egyik koalíciós párt elnökének, Ján Slotának köszönhetően elviselhetetlen mértékben szaporodnak a magyarellenes, soviniszta, rasszista-xenofób és antiszemita megnyilvánulások, uszítások." Az állabbiakban felszólalása teljes szövegét adjuk közre.</p>

"A Szlovák Köztársaság, mint az Unió egyik tagállama magáévá tette a jogállamiság és a demokráciából kifolyó elveket, illetve az Európai Unió értékrendjét, ami többek között azt is  jelenti, hogy tiszteletben kellene tartania a társadalom kulturális és nyelvi sokszínűségből következő elveket.
Az Open Society Fund nemrégi megvalósított felméréséből azonban kitűnik, hogy Szlovákiában a szlovák nemzetiségű iskolás diákok körében veszélyes mértékben megnőtt a magyar kisebbséghez tartozókkal szembeni gyűlölet, és több mint 63 %-uknak az a véleménye, hogy a kisebbségi magyaroknak nyilvános helyen kizárólag szlovákul kellene beszélniük, anyanyelvükön kizárólag otthon beszélhetnének. Ettől is szomorúbb tény, hogy a szlovák oktatási miniszter a parlamenti felszólalásában teljes mellszélességgel kiállt ez mellett a vélemény mellett.
Ez az állapot felháborító! Az oktatási miniszter véleménye alkotmányellenes, ellentétben áll Szlovákia törvényeivel illetve mindazon demokratikus elvekkel, amelyeket Európa és a szlovák társadalom többsége vall. Ez az emberi jogok és a nemzetközi egyezmények által szavatolt kisebbségi jogok megsértése.
Egyértelműen megállapítható, hogy Robert Fico koalíciós kormányának hatalomra kerülése óta valami nagyon nincs rendben Szlovákiában. Különösen az egyik koalíciós párt elnökének, Ján Slotának köszönhetően, elviselhetetlen mértékben szaporodnak a magyarellenes, soviniszta, rasszista-xenofób és antiszemita megnyilvánulások, uszítások. Ami még inkább szembetűnő, az az, hogy a miniszterelnök és a kormány részéről sem ítéli el senki ezt a veszélyes és ártalmas folyamatot." (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?