Duda: a lengyelek "jó változást" akarnak, de nem forradalmat

Varsó |

<p>A lengyelek &quot;jó változást&quot;, nem pedig &quot;jó forradalmat&quot; akarnak - jelentette ki Andrzej Duda államfő egy szerdán megjelent lapinterjúban, amelyben kifejtette, hogy az általa ismertetett új bírósági törvénytervezetek és a kormánypárt korábbi törvényei közötti különbségek a fő bírói szerveknél végrehajtandó személycserék módjára vonatkoznak.</p>

A Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilapnak adott interjúban Duda a bírósági reformot előkészítő két - az országos igazságszolgáltatási tanácsot (KRS) és a legfelsőbb bíróságot érintő -, általa a minap ismertetett törvénytervezetét kommentálta. 

A legfelsőbb bíróságra vonatkozóan az államfő kijelentette: a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) "biztosan az egész testület leváltását szeretné", ő azonban ebbe nem fog beleegyezni. 

A PiS által a parlamentben megszavazott jogszabály, melyet Duda júliusban megvétózott, életkortól függetlenül nyugdíjba küldte volna a legfelsőbb bíróság összes tagját, esetleges maradásukról az igazságügyi miniszter döntene (aki egyszerre főügyész is). "Számomra megengedhetetlen a legfelsőbb bíróság főügyészi felülvizsgálata" - kommentálta ezt a megoldást az interjúban Duda.

A kedden a szejm hivatalának továbbított új államfői tervezet csak a 65 évet - a jelenleg érvényes nyugdíjkorhatárt - elért bírákat nyugalmazná. A szolgálati idő meghosszabbításáról kérésükre az államfő dönthetne. 

A legfelsőbb bírósági tagok nyugdíjazása az egyik fő pontja volt az Európai Bizottság által a lengyel igazságügyi reform miatt emelt kifogásoknak.

A másik fő különbséget saját és a PiS tervezete között Duda abban a módban látja, amellyel a 25 tagú KRS 15 tagját megválasztanák. Az elnök javaslata szerint - melyet a PiS is támogat - az alsóház háromötödös többséggel választaná meg az újból megalakítandó KRS bírótagjait. 

Mivel ez a többség nehezen elérhető, szükség lehet egy második fordulóra, melyben minden képviselő csak egyetlen KRS-jelöltre szavazhatna.
 Duda szerint így a KRS-ben a parlamenti többség által támogatott bírák lennének többségben, "de lesznek olyanok is, akiket az ellenzék támogat". 

Az államfő felidézte: a PiS nevében kedden Stanislaw Karczewski szenátusi elnök azt javasolta, hogy a második fordulóban már a felsőház és ne az alsóház szavazzon a KRS összetételéről, de ott is háromötödös többséggel. Duda rámutatott: a kormánypárt a szenátusban többséggel rendelkezik, így "a vita lényege az, hogy a kormánypárt a KRS-nek mind a 15 bírótagját megválassza-e".

Arra a kérdésre, hogy a témában fennálló különbségek miatt "elvált-e régi pártjától", a PiS jelöltjeként megválasztott elnök elmondta: "egyesek ezt a hatást próbálják kelteni, ártva ezzel nekem is, a PiS-nek is". "A módszereink különböznek, nem pedig a céljaink" - szögezte le. Úgy vélte: a lengyelek éppen visszafogottsága miatt választották őt államfőnek. "Jó változást, nem pedig jó forradalmat akarnak" - jelentette ki (a "jó változás" a PiS-pártprogram szlogenje).

Andrzej Duda hétfőn jelezte: számít arra, hogy tervezetein a parlamenti munkák során módosítani fognak. Krzysztof Lapinski elnöki szóvivő mindazonáltal kedden nem zárt ki újabb államfői vétót, amennyiben a változások "túl messzire mennének".

Az ellenzéki pártok közül az államfő tervezeteinek egyes megoldásait üdvözölte a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a Kukiz´15. A fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnöke, Grzegorz Schetyna kedden viszont úgy látta: az előterjesztések a PiS törvényeihez hasonló megoldásokat tartalmaznak. A PO újabb országos tüntetések szervezését helyezte kilátásba az elnöki előterjesztés miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?