Drogozás miatt leszerelték az amerikai alelnök fiát

Washington |

<p>Elbocsátották a haditengerészet tartalékos állományából Joe Biden amerikai alelnök fiát, miután egy kábítószer-rutinvizsgálaton kiderült, hogy kokaint fogyasztott - jelentette az amerikai sajtó helyi idő szerint csütörtökön.</p>

A The Wall Street Journal című napilap szerint Hunter Bidennél még tavaly júniusban végezték el a vizsgálatot. Egy katonai szóvivő megerősítette, hogy a 44 éves Bident leszerelték, de további részleteket nem állt módjában közölni. 

Az alelnök ügyvédként végzett fia két éve kezdett tartalékosként részidős szolgálatot a haditengerészetnél. Főmunkaidőben egy befektetési cég vezetőségében dolgozik. Hunter Biden közleményt adott ki, amelyben sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és jelezte, hogy tiszteletben tartja a döntést. Hozzátette, megtiszteltetésnek tekintette, hogy az amerikai hadsereg kötelékében szolgálhat. 

Biden közleménye nem tér ki arra, hogy pontosan miért kellett távoznia, de azt elismerte, hogy az ő cselekedeti vezettek parancsnokai döntéséhez. Joe Bidennek van egy másik fia is, Beau Biden, aki jelenleg Delaware állam főügyésze. Hunter Biden maga is háromgyermekes apa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?