Drákói antiterrorista törvények

London. A nemzetközi jog jelenleg működő rendszerét fél évszázados történetében még nem érte olyan kitartó támadás, mint amilyet a terror elleni háború címén most indítottak ellene. Az Amnesty International éves jelentését bemutató sajtótájékoztatón Irene Khan, az AI főtitkára azt mondta, hogy Irakban második Afganisztán kialakulása fenyeget.

A világ legnagyobb, 1,8 millió aktív tagot számláló emberi jogi szervezetének 340 oldalas anyaga, a Report 2004 minden eddiginél súlyosabb bírálattal illeti Washington és London iraki politikáját. Az elemzés szerint „az USA által hajszolt globális biztonságpolitika vak és elvtelen ... feláldozza az emberi jogokat a belbiztonság oltárán, tetszés szerinti időben és helyen alkalmaz megelőző csapásokat, ezzel azonban sem biztonságot, sem szabadságot nem teremt”. A demokrácia és a szabadság megteremtése címén indított iraki háború több mint 10 ezer iraki polgári személy halálát okozta, több ezer iraki börtönbe vetéséhez, kínzásokhoz vezetett, és felkeléseket váltott ki. Khan szerint az ENSZ BT-nek valós erőfeszítéseket kell tennie az iraki lakosság emberi jogainak védelmére, és pontosan meg kell határoznia a szövetségesek és az iraki vezetés felelősségi köreit. Ennek elmaradása esetén valós a veszélye annak, hogy Irak újabb Afganisztánná, „kudarcba fulladt stratégiák, hamis ígéretek temetőjévé válik”. A jelentés szerint a 2001. szeptember 11-ei merényletek óta Németországtól Kubáig számos országban születtek – sokszor rövid néhány hét alatt – emberi jogi szempontból aggályos, néha drákói antiterrorista törvények. A kínai hatóságok immár a terror elleni harccal igazolják például a zömmel muszlim vallású ujgur kisebbség elleni kemény elnyomó intézkedéseket.

Az Irak elleni háború meghirdetett fő célja a tömegpusztító fegyverek jelentette fenyegetés csökkentése volt, a világot azonban elsősorban a kis kézifegyverek és egyéb hagyományos harceszközök árasztják el, amelyeknek évente több mint félmillióan esnek áldozatául. Khan e fegyvereket, valamint a szegénységet és a megállíthatatlanul terjedő HIV/AIDS-járványt nevezte a valós tömegpusztító fegyvereknek. A fejlődő országok évente 22 milliárd dollárt költenek fegyverekre, jóllehet évi 10 milliárdos ráfordítással megteremthetnék a teljes körű alapszintű oktatást.