Donald Trump: az elnökválasztás fordulópont lesz az amerikai történelemben

Donald Trump k

Donald Trump volt amerikai elnök, a novemberi amerikai választások republikánus jelöltje fordulópontnak nevezte az ország történetében az elnökválasztást, egyben úgy vélekedett, hogy ha nem őt választják meg a hivatalban lévő demokrata, Joe Biden ellenében, az az amerikai gazdaság számára „vérfürdőt” jelent majd.

„November ötödike (a választások napja) lesz a legfontosabb dátum országunk történetében” – mondta Donald Trump az Ohio állambeli Vandaliában tartott pártgyűlésen, négy nappal azután, hogy megszerezte a republikánus jelöltséget, akárcsak Biden elnök a demokraták táborában.

A republikánus előválasztáson aratott győzelmét „minden idők leggyorsabbjának” nevezve hangsúlyozta, hogy ez egyben több mint hét hónapos várakozást is jelent a választási visszavágóig. „Ez egy örökkévalóság, amikor szakmailag hozzá nem értő emberek irányítják az országot, és a vesztébe vezetik” – jelentette ki viccelődve a politikus.

Trump egyben bírálta Kínának azt a tervét, hogy Mexikóban autókat építsen és adjon el amerikaiaknak. Azt mondta: „Nem fogják tudni eladni ezeket az autókat, ha engem megválasztanak”. „Ha nem választanak meg, az vérfürdő lesz az ország számára” – mondta Donald Trump, látszólag a gazdasági helyzet romlására utalva.

Biden kampánycsapata az elhangzottakra közleményben reagált, amelyben Donald Trumpot a 2020-as elnökválasztás „vesztesének” nevezte, aki „fokozza a politikai erőszakkal való fenyegetőzést”.

„Újabb január 6-át akar” – fogalmaztak, utalva a Donald Trump támogatói által 2021-ben a washingtoni törvényhozás ellen történt támadásra, „de az amerikai nép novemberben újabb választási vereséget mér rá, mert továbbra is elutasítja szélsőségességét, erőszakra való hajlamát és bosszúszomját”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?