<p>Egyelőre nem látják a devecseriek, hogy miként jut el hozzájuk az ország által összeadott sokmillió forint és hogyan juthatnak majd biztos fedélhez.</p>
Devecseriek: láthatatlan a segítség
Az MTI helyszíni tudósítója a Veszprém megyei kisváros utcáit járva a mentésben dolgozó helyi lakosokkal találkozva nagy bizonytalanságukat tapasztalta. A polgármesteri hivatalban csak a szociális ügyeket intézik, ezzel párhuzamosan kárrendezési iroda kezdi meg működését a volt téesz irodában. Mint a hivatalban elmondták, ez a Magyar György ügyvéd által szervezett perközösség, ezzel ők nem foglalkoznak. Az említett kárrendezési iroda még zárva, majd délután 4-től fogadja a károsultakat, akik tulajdoni lap, biztosítási kötvény, baleseti kárbejelentő lap és forgalmi engedély birtokában tehetnek bejelentést az ajtóra kifüggesztett tájékoztatás szerint. Ebbe az épületbe költözött az erdészet is, mert a Bakonyerdő Zrt. Vasút utcai irodáját is elöntötte az iszap.
Devecserben meleg ételt osztanak a plébánián és az utcákon is. A lapátolók délben csapatostul érkeztek kis pihenőre - tapasztalta az MTI tudósítója. A plébánia előtt a Katolikus Karitász önkéntesei osztanak ételcsomagokat, és innen tájékoztat a Közös Hullámhossz elnevezésű rádióadó is.
A plébános az MTI tudósítójának elmondta: nem látják még, hogy a bejelentett sokmillió forintos pénzsegélyből mi és hogyan ér ide. Ők folyamatosan azon dolgoznak, hogy az a 291 devecseri lakos, aki a százezer forintos gyorssegélyt megkapta, mielőbb lakáshoz jusson. Továbblépést sürgetnének, a plébánia a hozzájuk fordulóknak lakásokat vásárol és bérel; a tervezett lakópark szerintük még sokára készülhet el. Négy pap és egy keresztény pszichológus dolgozik a helyszínen, de a Katolikus Karitász az elmúlt 72 órában több mint 200 önkéntessel segített a mentesítésben - mondta Mód Miklós plébános. Hozzátette: a karitász négy raktára megtelt tartós élelmiszerrel, a családoknak több heti élelmet tudnak biztosítani, és az általuk vásárolt lakásokat berendezik a rászorulóknak.
A kisvárosban élénk a forgalom, az üzletek nyitva tartanak, de még él a forgalomkorlátozás. A Devecserbe érkezőket rendőrök ellenőrzik, a sajtó munkatársai is csak külön engedéllyel dolgozhatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.