Dánia rekordösszegű katonai támogatást nyújt Ukrajnának

uarus

Dánia minden korábbinál nagyobb összegű, 1,7 milliárd dán korona értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette be kedden Troels Lund Poulsen, az észak-európai ország védelmi minisztere.

A közlés szerint az újabb segélycsomag egyebek közt aknakereső és páncélozott mentőjárműveket, lőszert, légvédelmi eszközöket tartalmaz, és azt a célt szolgálja, hogy elősegítse a tervezett ukrán ellenoffenzíva sikerét.

A miniszter beszámolt arról is, hogy Dánia 2024 elejétől csökkenti katonai jelenlétét Irakban és ehelyett a balti térségre fog összpontosítani, felajánlva egy NATO-zászlóaljat a térség védelmére.

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Lettországba telepítendő kontingens létszáma várhatóan 700-1200 fő lesz, és évente négy-hat hónapot fog a balti állam területén állomásozni. Az év fennmaradó részében a zászlóalj Dánia területén marad bevetésre készen, ha válság merülne fel.

Készen kell állnunk hosszú távú dán jelenlétre a Baltikumban, és szükség lesz egyensúlyozni az ottlévő és a Dániából mozgósítható katonák között

–ismertette Poulsen.

Dánia jövő februárra visszavonja egyik 105 fős katonai biztonsági és kísérő kontingensét Irakból, de továbbra is biztosít személyzetet és tanácsadókat a NATO helyi missziója számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?