Dánia és Svédország további szigorításokat tervez a migrációs hullám megfékezésére

Koppenhága |

<p>Dánia és Svédország kedden egyaránt jelezte, hogy a migrációs hullám megfékezésére hozott eddigi jogszabályokon túl további szigorításokat tervez bevezetni.</p>

Mindkét skandináv ország arra törekszik, hogy megelőzze a menedékkérők tavalyi rekordszámú beáramlásának a megismétlődését, megnyugtatva ugyanakkor saját állampolgárait, hogy emiatt nem kell tartaniuk a jóléti állam által biztosított életszínvonaluk romlásától.

A legutóbb bevezetett jogszabályi szigorítások eredményeként már eleve csökkent az e két országra nehezedő migrációs nyomás. A dán parlament az év elején az ellenzéki szociáldemokraták támogatásával megszavazta a menekültjogi törvény módosítását a kisebbségben kormányzó jobbközép kormány javaslatára.

A módosítások bevallott célja, hogy Dánia kevésbé legyen vonzó a menedékjogi kérelemért folyamodók számára. A törvény szerint a hatóságok elkobozhatják a 10 ezer dán koronát (1340 eurót) meghaladó készpénzt és az ennél nagyobb értékű vagyontárgyakat, megszigorítják a családegyesítés feltételeit (az eljárás idejét egyről három évre emelték), és rövidítik a tartózkodási engedélyek időtartamát. E korlátozások révén már eddig is megcsappant a menedékkérelmek száma: tavaly még 21 300, az idei esztendő első hét hónapjában viszont már csak 5305 volt.

A szigorítás azonban itt még nem ért véget. Koppenhágában kedden bejelentették: olyan törvényt fognak kidolgozni, amely felhatalmazza a rendőrséget arra, hogy válságos időben a menedékkérőket már a határon visszafordítsák.

Svédországban is új szabályozás lépett életbe július 20-án. Ennek értelmében a hatóságok a következő három évben csak ideiglenes tartózkodási engedélyeket adhatnak ki a menekülteknek, illetve a családegyesítést is korlátozzák. A szigorítás mindazokra vonatkozik, akik 2015. november 24-ét követően adták be menedékkérelmüket Svédországban (kivételt képeznek az uniós tagállamok között kvóták alapján elosztott menedékkérők). Emberjogi szervezetek élesen bírálták az új menekültügyi szabályozást.

A 9,8 milliós Svédország tavaly 163 ezer menekültet fogadott be, a lakosság számához viszonyítva a legtöbbet. Ylva Johansson munkaügyi miniszter ugyanakkor nemrég méltatlankodva szólt az "aránytalanságokról", panaszolva, hogy tavaly Svédországnak kellett befogadnia az Európai Unió területére szülők kísérete nélkül beutazó kiskorúak negyven százalékát. A svéd balközép kormány kedden kilátásba helyezte, hogy csökkenti a szülők nélkül érkező kiskorúak ellátására a helyhatósági szerveknek nyújtott anyagi támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?