Cseh elnökválasztás - Zeman lehet a befutó

zeman
Cseh elnökválasztás, Miloš Zeman |

Miloš Zeman hivatalban lévő cseh államfő valószínűleg megnyeri a januári cseh elnökválasztás első fordulóját - derül ki egy országos felmérés pénteken közzétett eredményéből.

A CVVM közvélemény-kutató intézet december közepén, azaz egy hónappal a január 12-13-ra kiírt elnökválasztás előtt készített országos felmérése szerint a megkérdezettek 32 százaléka Zemanra szavazna. Őt Jiří Drahoš, a cseh tudományos akadémia volt elnöke követi 21,5 százalékos támogatással. A harmadik helyen pedig Michal Horáček, vállalkozó és dalszerző áll 10,5 százalékkal. A további hat jelölt egyikének a támogatottsága sem haladja meg a négy százalékot.

Az elnökválasztáson az emberek 69 százaléka venne részt.

A győzelemhez a leadott szavazatok több mint felét kell megszerezni. Amennyiben ez az egyik jelöltnek sem sikerül, akkor két héttel később második fordulót tartanak az első körben legsikeresebb két jelölt részvételével. A második fordulóban az győz, aki több szavazatot kap.

Öt éve, 2013-ban az első közvetlen csehországi államfőválasztáson Zeman a második fordulóban nyert Karel Schwarzenberg jobboldali politikussal szemben. Korábban az államfőt a parlament két kamarája választotta Csehországban.

Az eddigi országos felmérések azt jelzik, hogy az első fordulóban nem fog eldőlni a választás, de a legmagasabb támogatást várhatóan Zeman kapja. A sajtó általában úgy véli, hogy Miloš Zeman mellett Jiří Drahošnak van a legnagyobb esélye bejutni a második fordulóba, ahol kiegyenlített párharcra van kilátás. Pillanatnyilag nehéz megjósolni, hogy ki lesz a végső győztes.

Zeman számolhat a képviselőházi választási győztes ANO mozgalom, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom, valamint a kommunisták és a szociáldemokraták jelentős részének támogatásával. Várható, hogy a többi parlamenti párt és mozgalom hívei, illetve a civil szervezetek a másik jelölt, Zeman ellenfele mellett fognak kampányolni a második forduló előtt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?