Csatornába zuhant két egymással versenyző mikrobusz Egyiptomban, sok halott

Kairó |

<p>Összeütközött és egy öntözőcsatornába zuhant két egymással versenyző mikrobusz hétfőn éjjel egy felső-egyiptomi gyorsforgalmi úton. A Luxor városa melletti balesetben legkevesebb 19 ember vesztette életét - jelentette az egyiptomi média.</p>

A luxori rendőrség igazgatója, Muntaszer Abú-Zeid szerint az egymást leelőzni próbáló mikrobuszok egy esküvői autókonvojhoz tartoztak. Az egyik sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, amikor a szembejövő sávban hirtelen feltűnt egy ugyancsak gyorsan hajtó busz, és a mellette haladó busznak csapódott.     A szerencsétlenül járt két mikrobuszban összesen 28 ember utazott. A sebesültek számáról nincsenek megerősített hírek, az eddigi értesülések szerint több utasnak nyoma veszett. Az eltűntek utáni kutatás a reggeli órák óta újra nagy erőkkel folyik, a sötétség miatt tartott pár órás szünet után - jelentették helyi források.    Az áldozatok többségében gyerekek és asszonyok voltak. A médiában megjelent képeken a két felfordult járműnek csak a kerekei látszanak ki a csatornából.    Egyiptomban tavaly mintegy 13 ezer ember vesztette életét közúti balesetekben. A rossz állapotban lévő utak és a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása gyakran vezet halálos kimenetelű karambolokhoz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?