Csatáry-ügy – nem hosszabbították meg a házi őrizetet

Budapest |

<p>Az MTI értesülése szerint a bíróság nem hosszabbította meg a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László házi őrizetét, s a kényszerintézkedés 30 napja a múlt hét végén lejárt. Az információt eddig hivatalosan nem erősítették meg.</p>

Az ügyben az MTI kedden megkereste a Budai Központi Kerületi Bíróságot (BKKB), amelytől eddig nem érkezett válasz, Csatáry László kirendelt ügyvédje pedig nem kívánt nyilatkozni. A Fővárosi Főügyészség szintén az MTI megkeresésére annyit jelzett, hogy a házi őrizet határidejének meghosszabbítására a bíróság jogosult, így e kérdésben tájékoztatásra is a bíróságnak van jogköre.

A 97 éves férfit július 18-án helyezte 30 napos házi őrizetbe a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Az ügyészség Csatáry Lászlót emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítja, amiért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. A gyanú szerint Csatáry László a második világháború idején Kassán volt gettóparancsnok, és 1944 tavaszán kulcsszerepet játszott 15.700 zsidó Auschwitzba deportálásában.

Az ügyészség eddig kétszer hallgatta meg a 97 éves férfit, aki tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, valamint azt is, hogy a kassai gettó parancsnoka lett volna.

Csatáry Lászlót 1948-ban a kassai járási népbíróság háborús bűnösnek minősítette, ezért kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A férfi akkor megszökött és csak 1997-ben tért haza Kanadából.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?