Csaknem megszázszorozta bevételét a BioNTech

Pfizer

Az előző évinél majdnem százszor nagyobb bevételt ért el a január-szeptemberi időszakban a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.

A 2008-ban indított feltörekvő technológiai vállalkozás – startup cég – a kedden közölt beszámolója szerint 13,444 milliárd euró bevételt ért el kilenc hónap alatt, szemben az egy évvel korábbi 136,9 millió euróval. A csaknem százszoros növekedés elsősorban a Covid-19 elleni vakcina kínálatának gyors növekedésére vezethető vissza – közölték.

A társaság a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcina révén három negyedév alatt 7,126 milliárd euró adózás utáni nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 351,7 millió eurós veszteséggel.

A Covid-19 elleni – Comirnaty márkanévvel forgalmazott – oltóanyag a BioNTech első terméke. Becslésük szerint az év végéig 2,7 milliárd adagot gyártanak belőle, és 2,5 milliárd adagot értékesíthetnek. Az adózás utáni nyereség nagyjából kilencmilliárd euró lehet. Az árbevétel 16-17 milliárd euró között alakulhat – áll az új beszámolóban. Eddig 15,9 milliárdról szólt a hivatalos bevételi becslés.

Kilenc hónap elteltével a BioNTech már messze a legnyereségesebb gyógyszeripari vállalat az idén Németországban. Amerikai partnere, a Pfizer – amely a Comirnaty forgalmazásának oroszlánrészét elvégzi – a napokban 33,5 milliárd dollárról 36 milliárd dollárra emelte az oltóanyag-eladásból származó bevételről szóló előrejelzését. Ezért sok szakértő arra számított, hogy a BioNTech erőteljesebben emeli előrejelzéseit.

A két vállalat közötti kapcsolat azonban összetett – emelte ki a Handelsblatt című német üzleti lap a hírportálján közölt összeállításában. Mint írták, a BioNTech csak Németországban és Törökországban foglalkozik vakcina-értékesítéssel, így a bevétel csekély része származik ebből. Az oroszlánrész a Pfizertől az eladások után kapott részesedések és sikerdíjak teszik ki. Ez a tétel a 13,444 milliárd eurós bevételből mintegy 9,8 milliárd euró volt a január-szeptemberi időszakban.

Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szolgáló szerek fejlesztésére szakosodott BioNTech a története első – a koronavírus-világjárvány előtti – szakaszában főként kockázati tőkéből működött és rendre veszteséget termelt, ami megszokott a biotech startup ágazatban. Fő tulajdonosa – nagyjából 50 százalékos tulajdonrésszel – az alapítók közé tartozó Thomas és Andreas Strüngmann. A világ leggazdagabb emberei között számon tartott német testvérpár a Hexal nevű gyógyszergyártó cégük sikerével került a dollármilliárdosok közé.

 A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a nagyjából 1500 embert foglalkoztató céghez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?