Csaknem hatmillió emberrel találkozott Ferenc pápa 2014-ben a Vatikánban

Vatikánváros |

<p>Mintegy hatmillióan vettek részt a Ferenc pápával a Vatikán különböző helyszínein rendezett találkozókon a miséktől az audienciákig - közölte hétfőn a Vatikán.</p>

Az adat azokra vonatkozik, akik a Szent Péter téren és a vatikáni audiencia-teremben rendezett általános meghallgatásokon és a pápai államban adott magán audienciákon vettek részt, valamint jelen voltak a Szent Péter-bazilikában, a Szent Péter téren és a Szent Márta-házban a Ferenc pápa által bemutatott miséken vagy a vasárnap délben mondott beszédein.     A majdnem hatmilliós szám becsült adat, mivel a szerdai általános audienciákra például "csak" 1,2 millióan foglaltak ülőhelyet, és a pápával való találkozókon részt vevő tömeg nagy része a Szent Péter téren állva hallgatta az egyházfőt. A legtöbben, 730 ezren idén áprilisban látták és hallották személyesen Ferenc pápát, amikor a vatikáni szertartások között volt XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatása is.     2013-ban - Ferenc pápa megválasztásának évében - 6,6 millióan jöttek el a Vatikánba. Az olasz sajtókommentárok szerint az adatok azt mutatják, hogy Ferenc pápa "varázsa" nem csökkent, és továbbra is tömegeket vonz Rómába.     A mintegy hatmillióban nincsenek benne azok, akikkel Ferenc pápa idei olaszországi és külföldi útjai alatt találkozott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?