Csak szárazföldi invázió lehet hatásos Észak-Koreában

Washington |

<div>A Pentagon értékelése szerint csak szárazföldi invázióval lehet biztosan megsemmisíteni az észak-koreai nukleáris programot.</div>

Michael Dumont, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatóhelyettese a demokrata párti Ted Lieu és Ruben Gallego képviselőnek válaszolt, akik azt kérdezték, hogy egy Észak-Koreával kialakult konfliktus esetén mekkora veszteségekkel és milyen katonai hadműveletekkel kell számolni. Több politikai vezető az észak-koreai rakéta- és nukleáris kísérletek miatt aggódott egy háború távlatai, valamint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között kibontakozott verbális pengeváltás miatt.  Dumont levele szerint, „a szárazföldi invázió az egyetlen módja az észak-koreai nukleáris program minden elemének – teljes bizonyossággal történő – megtalálására és megsemmisítésére”. Dumont hangsúlyozta, hogy az észak-koreai nukleáris fegyvereket mélyen a föld alá rejtették el, és Phenjan biológiai és vegyi fegyverekkel mérhet válaszcsapást. Az esetleges veszteségekről az igazgatóhelyettes azt írta, hogy mértékük nagyban függ az észak-koreai támadás természetétől, hevességétől, és időtartamától. Kiemelte, hogy a 25 milliós lakosságú dél-koreai főváros, Szöul csupán 56 kilométerre fekszik a két államot elválasztó demilitarizált övezettől. „A legrosszabb esetre számítva bármilyen hagyományos vagy nukleáris fegyverrel vívott támadás veszteségének felmérése komoly kihívást jelent” – írta a védelmi tárca tisztviselője. Levelében külön szólt arról, hogy az amerikai katonai erő bevetésekor számolni kell Kína és Oroszország lehetséges ellenkezésére. Mint írta, az említett államoknak számtalan kulcsfontosságú területen érdekeik nem térnek el jelentősen. Moszkva és Peking dönthet úgy, hogy elkerüli a konfliktust az Egyesült Államokkal, vagy együttműködik Washingtonnal, legalábbis azokon a területeken, ahol érdekeik egybeesnek – vélekedett Michael Dumont.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?