Civitas Fortissima Múzeum nyílt Balassagyarmaton

Balassagyarmat |

<p>A csehek kiverésének 92. évfordulóján Civitas Fortissima Múzeumot nyitottak a Nógrád megyei Balassagyarmaton, a "legbátrabb városban" pénteken.</p>

Balassagyarmaton diákok, polgárok, vasutasok, tisztviselők városvédő harcot folytattak 1919. január 29-én, és kiűzték a megszálló csehszlovák katonaságot. A harcokban tíz ember életét vesztette. Hősiességükkel elérték, hogy a határmenti város felszabadult és Magyarország része maradt. Az Országgyűlés 2005-ben a Civitas Fortissima, azaz a legbátrabb város címet adományozta Balassagyarmatnak.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a megnyitón azt mondta: 1919. január végén Balassagyarmat példát mutatott az országnak; egy olyan város védte meg magát, amely rendet tudott tenni az általános káoszban, összeomlásban. A bolsevizmus felé sodródó országnak ekkor tehetetlen kormánya volt, a hadsereg összeomlóban, határai elmosódóban voltak. A város példája jól mutatja, hogy még egy reménytelen helyzetben is reménységet adhat, ha van egy büszke közösség, annak jó vezetői vannak, és ha az a közösség bátor tud lenni a kritikus pillanatokban - mondta.
Balassagyarmat nem akart részt venni az általános összeomlásban, válasza az volt, hogy Magyarország nem veszhet el, ezért a legbátrabb város. Szembeszállni az általános összeomlással, szembeszállni az általános káosszal olyan hitet sugároz és olyan bátorságot jelent, ami kiemeli Balassagyarmatot a magyar városok sorában - mondta a miniszter.
Medvácz Lajos polgármestere felidézte, hogy a városháza falán 1922. október 29-én helyezték el a hősi vállalkozást idéző emléktáblát. A Horthy Miklós kormányzó által felavatott emléktáblát, bár megfordították, de a kommunizmusban sem merték levenni - mondta.
A Madách Moziban megnyílt Civitas Fortissima Múzeumot a balassagyarmati születésű Matúz Gábor, a Közép-európai Média Intézet igazgatója hozta létre. A gyűjteményben a kort és az eseményeket felidéző könyvek, dokumentumok, katonaruhák, filmek láthatók. Matúz azt tervezi, hogy a gyűjtemény legkésőbb 2019. január 29-én önálló épületben nyitja meg kapuit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?