Civilek haltak meg a szíriai kurd állások elleni török ágyútűzben és légitámadásokban

Karkamis |

<p>Legalább harmincöt civil meghalt és mintegy hetvenen megsebesültek vasárnap a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres szervezet észak-szíriai állásai elleni török légicsapásokban és ágyútűzben - közölte a kiterjedt szíriai aktivistahálózattal dolgozó Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.</p>

A török hadsereg Dzseb el-Kussza és al-Amarna településeket támadta. Mindkét település a törökországi támogatású szíriai felkelők által a héten elfoglalt Dzserablúsz, valamint az YPG vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet kezén lévő Manbídzs észak-szíriai városok között fekszik. Előbbiben 20 ember halt meg és 50-en sebesültek meg, utóbbiban legalább 15-en vesztették életüket és 20-an szereztek sebesüléseket.

Az OSDH tájékoztatása szerint a szíriai felkelők további településeket foglaltak el a kurd vezetésű erőktől Dzserablúsz környékén. Az SDF-fel szövetséges Dzserablúszi Katonai Tanács nevű szervezet kivonult al-Amarnából és Ajn al-Bajda településekről, amikor a felkelők török tankok kíséretében megérkeztek - közölte a civil szervezet. Egy felkelőparancsnok pedig azt mondta, hogy Dabisz települést is irányításuk alá vonták.

Törökország szerdán indította meg az úgynevezett Eufráteszi Pajzs hadművelet, amelynek célja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet és a kurd erők visszaszorítása a török határ menti szíriai területekről. Ankarát kifejezetten aggasztja a kurdok térnyerése Észak-Szíriában. Attól tart, hogy ha a kurdok megvetik a lábukat az észak-szíriai területeken, akkor idővel a dél-törökországi és észak-iraki kurdokkal egy közös közigazgatási rendszert akarnak majd létrehozni.

Ankara azt akarja elérni, hogy az Egyesült Államok támogatta kurd vezetésű erők az Eufrátesz keleti oldalára vonuljon vissza.

Bár az Iszlám Állam elleni harc egyik legütőképesebb szervezetének bizonyuló kurd vezetésű SDF-et az Egyesült Államok támogatja, Washington látszólag nem áll ellen Ankara terveinek. Joe Biden amerikai alelnök szerdai ankarai látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy az YPG elveszti az Egyesült Államok támogatását, amennyiben nem vonul vissza az Eufrátesztől keletre fekvő területekre.

A török hadsereg páncélosai szombaton első ízben csaptak össze az SDF-fel Dzserablúsztól északnyugatra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?