Civil CIA-alkalmazottak ezreit küldték kényszerszabadságra

Washington |

<p>Fizetetlen kényszerszabadságra küldték az amerikai hírszerző ügynökségek polgári alkalmazottainak 70 százalékát is amiatt, hogy keddtől állami finanszírozás hiányában részlegesen leállították a kormányügynökségek munkáját.</p>

Nevük mellőzését kérő tisztviselők elmondása szerint csak a Központi Hírszerző Ügynökségnél (CIA) 12 500 civil munkatársat utasítottak arra, hogy vegyen ki fizetés nélküli szabadságot.     A katonákat és más egyenruhás alkalmazottakat nem érinti a döntés.     Az amerikai kormányzat keddtől kényszerült jelentősen korlátozni intézményeinek tevékenységét, miután a kongresszus a két nagy párt - egészségügyi reformmal kapcsolatos - vitája miatt nem tudta megszavazni azt a költségvetési jogszabályt, amely az október elsején kezdődött új pénzügyi év első heteiben biztosította volna a kormányzat finanszírozását. Ilyen utoljára 17 éve fordult elő az Egyesült Államokban.     A részleges leállás miatt országszerte mintegy egymillió kormányalkalmazottnak kellett fizetés nélküli szabadságra mennie. Bezárták egyebek között az állami múzeumokat és nemzeti parkokat, és jelentősen lelassult az állami irányítás alatt álló munka számos ágazatban, köztük a kutatásban is. A nemzetbiztonságot garantáló tevékenységet nem korlátozták.     Szakértők szerint a leállás országos szinten napi több száz millió dolláros kiesést jelent az amerikai gazdaságnak. Csak Washington körzetében 200 millió dollárra teszik a napi veszteséget. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?