Chicagóban lesz Barack Obama elnöki könyvtára

Chicago |

<p>Nem York és Hawaii ajánlatát maga mögé utasítva Chicago nyerte el a lehetőséget, hogy felépítse Barack Obama elnöki könyvtárát - közölte csütörtökön egybehangzóan az amerikai NBC televízió híradója és az AP hírügynökség.</p>

A Fehér Ház jelenlegi lakójának alapítványa a Chicagói Egyetem ajánlatát fogadta el. Obama itt jogot oktatott, miközben a "szeles városban" élt, majd a szövetségi szenátusban is képviselte Illinois államot.    A rivális ajánlatokat annak alapján nyújtották be, hogy az elnök Hawaiin nőtt fel és hogy a New York-i Columbia Egyetemen szerezte meg első diplomáját. Ugyancsak sikertelenül pályázott a szintén Chicagóban működő állami Illinois-i Egyetem is.    Márciusban Chicago város tanácsa, hogy maga felé billentse a mérleg nyelvét, egyhangúlag megszavazta, hogy két, az Obama család otthonához közeli parkban is telket biztosít erre a célra, amelyek egyikét a Chicagói Egyetem rendelkezésére bocsátja, ha megnyeri a pályázatot.    Az Egyesült Államok 44. elnöke 2017-ben távozik majd hivatalából. Támogatói tavaly hozták létre az alapítványt, amelynek feladata a később a szövetségi állam kezelésébe kerülő, a tervek szerint 2020-ban megnyíló könyvtár megépítésének felügyelete.    Az Egyesült Államok jelenleg 13 elnöki könyvtárból álló hálózata a Nemzeti Levéltári és Nyilvántartási Igazgatóság (NARA) égisze alatt működik. A 31. elnök, Herbert Hoover óta ezekben őrzik az egyes vezetők kormányzását dokumentáló iratokat, felvételeket, gyűjteményeket, művészeti alkotásokat és egyéb történelmi anyagokat. A NATO-csatlakozási okmányokat például - a többi tagállam mellett Magyarországét is - a Truman emlékének szentelt könyvtárban helyezték letétbe a Missouri állambeli Independence-ben. Némelyik könyvtár közéleti vagy tudományos tevékenységet is folytat.    Nem a NARA felügyelete alá tartoznak ugyan, de alapítottak könyvtárakat több előző elnök, így William McKinley, Rutherford Hayes, Calvin Coolidge, Abraham Lincoln és Woodrow Wilson tiszteletére is, amelyeket egy-egy magánalapítvány, történelmi társaság vagy amerikai tagállam gondoz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?