Charta-demonstráció Budapesten: gyülekeznek az érdeklődők

Budapest |

<p>Körülbelül 300-400 ember gyűlt össze a Magyar Demokratikus Charta rendezvényére várva szombat délután két órára, egy órával a kezdés előtt a fővárosi Roosevelt téren. Ekkorra már felállították az öt, nemzetiszínű lobogóval feldíszített színpadot, a helyükre tették a hangfalakat és a kivetítőt is.</p>

A résztvevők többsége a ruhájára ragasztott, kék színű, Magyar Demokratikus Charta 2008 feliratú matricával várakozik a téren. A matricákat, az azonos feliratú karszalagokat, illetve a rendezvény térképét és "házirendjét" kék pólós rendezők osztogatják. Több vidéki résztvevő is különbusszal érkezett, az MTI tudósítói a helyszínen egy szerencsi és két nyíregyházi szimpatizánsokkal teli jármű érkezését látták.
A környéken rendőröket csak elvétve látni, de viszonylag sok biztonsági őr van a tömegben. A rendőrségi két óra után nem sokkal lezárta a Lánchídra felhajtó sávot. Megjelentek az árusok is, akiktől kürtős kalácsot, perecet és üdítőket lehet vásárolni. A Clark Ádám téren délután két óráig körülbelül 200-250 ember gyűlt össze - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről. A teret tűzszerészek vizsgálják át. A folyamatosan érkező résztvevők itt is Magyar Demokratikus Charta 2008 feliratú matricát kapnak, amelyet a ruhájukon viselnek.
A megkérdezettek többsége békés hangulatú felvonulásban bízik és reméli, nem lesznek atrocitások a nap folyamán. A tér környékén jelentős számban vannak jelen rendőrök és biztonsági emberek. Az MTI tudósítóinak jelentése szerint a Clark Ádám téren is vannak olyan felvonulók, akik különbusszal érkeztek a rendezvényre, például Oroszlányból vagy Dunaújvárosból. Sokan nemzetiszínű lobogóval, illetve MSZP feliratú zászlóval várnak a rendezvényre. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?