Charles Michel: prioritás számunkra a csatlakozási fejezetek megnyitása Észak-Macedóniával és Albániával

Charles Michel

Prioritás számunkra a csatlakozási fejezetek megnyitása Észak-Macedóniával és Albániával, a Nyugat-Balkánnak és az EU-nak kölcsönösen szüksége van egymásra – jelentette ki szerdán Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén.

 Michel az uniós tagállamok vezetői június 23-24-én tartott csúcstalálkozójának eredményeit összegezve elmondta: a nyugat-balkáni országok közötti kétoldalú és regionális viták megoldásában is sürgős előrelépésre van szükség. Koszovó és Szerbia kapcsolatait minél előbb normalizálni kell, ebben pedig a Belgrád-Pristina párbeszéd kulcsfontosságú szerepet tölt be.

Az elnök hangsúlyozta: az EU kész Bosznia-Hercegovinának tagjelölti státuszt biztosítani amennyiben teljesítik az Európai Bizottság által előírt feltételeket.

Charles Michel szerint az uniós tagállami vezetők legutóbbi csúcstalálkozója újjáélesztette az uniós bővítési folyamatot. Rámutatott, hogy az Emmanuel Macron francia elnök által májusban az EP-ben bemutatott, az európai politikai közösségről szóló koncepció fontos lehet az uniós bővítéspolitika számára. Úgy vélte továbbá, hogy ilyen „rugalmas politikai platform” létrehozása kedvezne azoknak az EU-n kívüli európai országoknak, amelyek ugyanazon politikai érdekeket követik, és szeretnének szorosabban együttműködni az unióval.

„Egy ilyen platform keretében olyan fontos kérdéseket lehetne megvitatni, mint a biztonság, az energia, az infrastruktúra vagy az egészségügyi vészhelyzetek” – hangsúlyozta Michel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?