Charles Michel: Az EU a jövőben is Szlovénia mellett marad

Charles Michel

Az Európai Unió (EU) a jövőben is Szlovénia mellett marad az ország újjáépítésére irányuló erőfeszítésekben az augusztus eleji pusztító árvizek után – mondta az Európai Tanács elnöke vasárnap, miután Robert Golob szlovén kormányfővel ellátogatott az árvíz sújtotta észak-szlovéniai Kamnik városába.

„Világos, hogy Szlovénia nehéz, összetett helyzettel néz szembe” – jelentette ki Charles Michel újságíróknak, miután a helyszínen megtekintette a károkat.

Emlékeztetett: az Európai Bizottság ígéretet tett arra, hogy 400 millió eurót mozgósít az EU Szolidaritási Alapjából az ország újjáépítésére és a jövőbeni természeti károkra való felkészülésre.

Robert Golob úgy vélekedett, Michel látogatása megerősítette az EU ígéretét, hogy „nem felejtik el” Szlovéniát.

„Ma meglátogattunk egy olyan helyszínt, ahol a következő napokban híd épül európai partnereink segítségével” – mondta a kormányfő.

Jelezte: Szlovénia és az Európai Bizottság közös munkacsoportjai vizsgálják, hogy az ország hogyan tudja hatékonyan felhasználni a Szolidaritási Alapból származó forrásokat. A kormány emellett dolgozik egy olyan pályázaton is, amely a helyreállítási és ellenállóképességi tervből származó hitelek lehívására irányul - fűzte hozzá.

Az Európai Tanács elnöke részt vesz a hétfőn és kedden megrendezésre kerülő Bledi Stratégiai Fórumon; vasárnap este a nyugat-balkáni államok vezetőivel tárgyal, a fő téma az EU bővítése lesz.

A Bledi Stratégiai Fórumon 32 panelben több mint 200 felszólaló vitatja meg a Szolidaritás a globális biztonságért című rendezvényhez kapcsolódó témákat. A vendégek között lesz nyolc miniszterelnök, három államfő és 13 külügyminiszter is.

A kétnapos rendezvénynek humanitárius jellege is lesz, minden résztvevő hozzájárulhat az újjáépítési alaphoz.

A fórum alkalmat ad arra is, hogy külföldi tisztviselőkkel tárgyaljanak a lehetséges további segélyekről.

Hétfőn Robert Golob adománygyűjtő estet rendez a vállalkozások részvételével, Natasa Pirc Musar elnök pedig jótékonysági koncertet szervez.

Szlovéniát a közelmúltban története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtotta. A kormányfő szerint a heves esők okozta áradások – amelyek az ország területének kétharmadát érintették – milliárdos nagyságrendű károkat okoztak. A természeti katasztrófának hat halálos áldozata is van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?