Bush visszaemlékezése 2010-ben jelenik meg

Washington |

<p>Az előző amerikai elnök, George Bush könyvet ír elnökségének legnehezebb döntéseiről; a visszaemlékezés 2010-ben lát napvilágot - közölte a Crown Publishing Group kiadócsoport.</p>

 Döntéspontok - árulta el a kötet tervezett címét Robert Barnett washingtoni ügyvéd, aki korábban olyan személyiségek könyves szerződéseit ütötte nyélbe, mint Bill Clinton és Hillary Clinton, Barack Obama, valamint Karl Rove, aki Bush tanácsadója volt. Ugyancsak ő közvetített a volt first lady, Laura Bush könyvének megjelentetése ügyében.
    Azt, hogy mekkora összeget kap George Bush a memoárért, nem közölte. Elmondta viszont, hogy az előző elnök családi döntéseket is megoszt majd az olvasókkal, és ír egyebek mellett az iraki invázióról, valamint a Katrina hurrikán utáni kormányzati reagálásról.
    Bush a távozása utáni első nyilvános szereplésén a kaliforniai Calgaryban kedden mondta el, hogy könyvet ír elnöksége 12 legnehezebb döntéséről. Bush már elnöksége utolsó hónapjaiban jelezte, hogy szívesen megírná visszaemlékezéseit, de akkor több könyvkiadó jelezte, hogy az elnök népszerűtlensége miatt célszerű volna várni ezzel a tervvel.
    Laura Bush memoárja szintén 2010-ben, a Simon and Schusterhez tartozó Scribner gondozásában fog megjelenni. Az ő szerződésének összege sem ismert, de szakértők szerint nyilván több millió dolláros honoráriumot kap.
    Ugyancsak megírja visszaemlékezéseit a Bush kormány egykori külügyminisztere, Condoleezza Rice. Többkötetesre tervezett memoárjának első darabja várhatóan 2011 őszén kerül a boltokba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?