Berlin/Kabul. Hamed Karzai, az ideiglenes afgán kormány elnöke elismerte, hogy az amerikai légierő bombázásai ártatlan emberek életét is kioltották, de hangsúlyozta, hogy az amerikaiak bocsánatot kérve elismerték a tévedéseket, és támogatást nyújtottak az áldozatok hozzátartozóinak.
Burkolt fenyegetés a kiskirályoknak
Berlin/Kabul. Hamed Karzai, az ideiglenes afgán kormány elnöke elismerte, hogy az amerikai légierő bombázásai ártatlan emberek életét is kioltották, de hangsúlyozta, hogy az amerikaiak bocsánatot kérve elismerték a tévedéseket, és támogatást nyújtottak az áldozatok hozzátartozóinak. Karzai az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában tett látogatásáról viszszatérését követően a The Washington Postnak adott interjút, amelyben tartózkodott az ilyen esetek részletezésétől, de igyekezett csökkenteni az amerikai katonák esetleges felelősségét, „szerencsétlen véletlennek”, illetve egy helyi hadúr által elkövetett szándékos félrevezetésnek tudva be azokat.
Karzai tegnap három minisztere kíséretében Nyugat-Afganisztán legfontosabb városába, Herátba utazott, hogy a nagy tekintélyű helyi vezetővel, Iszmail Hánnal találkozzék. Hivatalba lépése óta ez az első utazása az ország távolabbi térségeibe. Az afgán tartományokban az utóbbi időben valamelyest nőtt a feszültség annak következtében, hogy a kabuli kormányzat igyekszik kiterjeszteni tényleges irányítását, és csökkenteni a helyi vezetők befolyását. Iszmail Hán a francia hírügynökség szerint kijelentette, hogy támogatja Karzai kormányát, és vitatta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint fegyverszállítmányokat kapott volna a tartományával határos Irántól. Ezt egyébként Teherán is tagadja. Herát térsége az utóbbi években az egyes helyi hadurak viszálykodásainak fő színtere volt. A közelmúltban a Kabultól 120 kilométerre lévő Gardez város fölötti uralomért tört ki hatalmi harc a pastu etnikum egyes klánjai között. A Karzai küldte közvetítők nem értek el eredményt, s maga a kormányfő megfenyegette a szembenálló feleket, hogy ha kell, katonai erővel, akár az amerikai légierő segítségével is, de helyreállítja a rendet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.