Bűnösnek találták a saját rasszista megtámadását megrendező Jussie Smollett színészt

Jussie Smollett

Bűnösnek találta a chicagói esküdtszék Jussie Smollett amerikai színészt csütörtökön, miután bebizonyosodott, hogy az afro-amerikai és homoszexuális televíziós sztár saját maga rendelte meg azt a rasszista és homofób indíttatású támadásnak beállított incidenst, amellyel nagyobb rokonszenvet és pályafutása előmozdítását szerette volna elérni.

A vád szerint a Fox televíziós csatorna Empire (Birodalom) című televíziós drámájának egykori főszereplője hazudott a rendőrségnek, amikor korábban többször azt vallotta, hogy 2019 januárjában egy sötét chicagói utcán két maszkos idegen megtámadta őt.

Az ügyész és az esküdtszék szerint a valóságban a 39 éves Smollett felbérelt egy testvérpárt, hogy színleljen  utcai támadást ellene úgy, hogy a közeli köztéri kamera rögzíthesse az eseményeket, és utána Smollett megoszthassa a felvételt a közösségi médiában.

A fivérek, Abimbola Osundairo és Olabingo Osundairo eskü alatt tett tanúvallomásukban azt állították, hogy Smollett 3500 dollárt fizetett nekik a megrendezett támadásért. Részletes utasításokkal is ellátta őket, a többi között azzal, hogy támadás közben azt kiabálják, hogy "MAGA ország", amely vélhetően utalás volt Donald Trump akkori amerikai elnök egyik politikai jelszavára (Make America Great Again, MAGA, azaz Tegyük Amerikát Ismét Naggyá).

Smollett a közel hároméves peres eljárásban mindvégig fenntartotta eredeti vallomását, és hogy támadói rasszista és homofób kifejezéseket kiabáltak, valamint hogy hurkot vetettek a nyaka köré.

Az ítélet alapján Smollettet a rendőrségen tett hamis tanúvallomásokra vonatkozó hat vádpontból végül ötben találták bűnösnek, de ügyvédje szerint fellebbeznek az ítélet ellen.

James Linn bíró tájékoztatása szerint később hirdeti ki a konkrét büntetést, amely ebben az esetben akár 3 évig terjedő börtönbüntetés is lehet.

Az ítélethirdetésre csaknem három évvel az állítólagos gyűlölet-bűncselekményt követően került sor, amely oly élesen megosztotta az amerikai közvéleményt, hogy még az akkori amerikai elnök, Donald Trump is nyilvánosan véleményt formált róla, "az ország óriási szégyenének" nevezve azt, ahogyan a rendőrség kezelte az ügyet.

Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltjeként, Twitter-bejegyzésben állt ki akkor Smollett mellett. "A  homofóbiának és a rasszizmusnak nincs helye az utcáinkon vagy a szívünkben. Veled vagyunk, Jussie" - írta Biden. Jelenlegi alelnöke, Kamala Harris - több más demokrata párti politikussal egyetemben - "modernkori lincselésnek" nevezte akkor a történteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?