Budapesti tüntetés: elengedték az előállítottakat

Budapest |

<p>A szombat esti rendzavarás során előállított tizenöt embert elengedte a rendőrség, az eljárás ellenük tovább folytatódik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője vasárnap az MTI-vel.</p>

A tizenöt embert garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, tiltott önkényuralmi jelkép viselése, közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel kapcsolatos szabálysértés, valamint jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt állították elő, két személy ellen feljelentést tettek.
Tafferner Éva hozzátette: egy feltört rendőrségi autóból 11 pajzsot loptak el, ezek közül hét megkerült még az este folyamán; volt, amelyiket állampolgár adott vissza és volt, amelyiket az utcán találtak meg a rendőrök.
Az utcai összecsapásokban öt rendőr sérült meg könnyebben.
A rendbontás akkor kezdődött, amikor a Magyar Demokratikus Charta és a cigányszervezetek demonstrációja ellen tiltakozó radikális csoportok Hősök terei rendezvényükről a Szabadság térre értek. A radikálisok egy része macskaköveket, Molotov-koktélokat, égő anyagokat és cipőket dobált a szovjet hősi emlékmű, illetve az azt védő rendőrök felé. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?