Budapesti melegfelvonulás: újabb keresett személyek

Budapest |

<p>Újabb fotókat tett közzé honlapján a magyar rendőrség szombaton azokról, akiket a múlt szombati melegfelvonulás idején történt különböző bűncselekmények miatt keresnek.</p>

A felvételeken 14 ember látható, továbbá két csoportképen egy nagyobb társaság. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a fotókon látható embereket többek között hivatalos személy elleni erőszak, illetve garázdaság miatt keresik. A BRFK-n és a kerületi kapitányságokon 11 büntetőeljárás indult. Ebből kettő ismeretlen tettesek ellen, a további 9 ügyben - összesen 25 emberrel szemben - folyik a nyomozás magánlaksértés vétsége, garázdaság bűntette, illetve vétsége miatt.
A 11 büntetőügyből öt átkerült a Budapesti Nyomozó Ügyészségre, mert ezekben az esetekben rendőrök elleni támadás történt. A Budapesti Nyomozó Ügyészségen tizenhét embert érintő, 13 büntetőeljárás indult felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt.
Garázdaság miatt hét, jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt négy, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt három embert állítottak elő. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?