Brutálisan megverhették a kómába esett amerikai diákot Észak-Koreában

Washington |

<p>Brutálisan megverték fogvatartői Észak-Koreában a hét elején mentőrepülőgépen hazaszállított, kómában lévő amerikai diákot, Otto Warmbiert. Erről az egyetemista édesapja, Fred Warmbier sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön ohiói Cincinnatiban. Az édesapa megrázó szavakkal írta le fia állapotát. &nbsp; &nbsp; &nbsp; &nbsp;&nbsp;</p>

Fred Warmbier megtörten mondta el, hogy fia egy szervezett és biztonságosnak mondott utazással jutott Észak-Koreába. Letartóztatása után rövid ideig leveleztek vele, de aztán megszakadt a kapcsolat, és ekkor a szülők gyanút fogtak. Óvatosan viselkedtek, nem bírálták Phenjhant, nehogy a fiuknak bántódása essék, és felvették a kapcsolatot az amerikai külügyminisztériummal is.         

Az édesapa "terrorisztikus pária-államként" jellemezte Észak-Koreát, ahol  - mint mondta - fiával brutálisan bántak. Kifejtette: sem ő, sem felesége nem hiszi el az észak-koreai hatóságok magyarázatát, miszerint 22 éves fia a ritka, de nagyon veszélyes, a légzési- és a mozgatóizmok bénulását okozó botulizmusban betegedett volna meg, és azt követően esett kómába, hogy altatót kapott. 

"Még ha el is hinnénk magyarázatukat a botulizmusról és az altató okozta kómáról, akkor sem elfogadható, hogy titokban tartották az állapotát és megtagadták tőle a megfelelő orvosi kezelést" - fogalmazott Fred Warmbier. Hozzátette: a fia "rossz állapotban van".           

Az édesapa elmondta: szerda este Donald Trump amerikai elnök felhívta telefonon, együttérzését fejezte ki, és felajánlotta segítségét. Hasonlóképpen Rex Tillerson külügyminiszter is kereste a családot, és már többször beszélt a szülőkkel.         

A sajtótájékoztatón - amelyet annak a középiskolának az épületében tartottak, ahová Otto Warmbier járt - megjelent a fiatalembert kezelő cincinnati kórház szóvivője, és közölte:  Warmbier állapota stabil, de "súlyos idegrendszeri károsodásokat szenvedett".         

Otto Warmbier a virginiai egyetem hallgatója volt, amikor ellátogatott Észak-Koreába, ahol "államellenes cselekedetért" tartóztatták le. A fiatalember ugyanis megpróbált eltenni egy propagandaplakátot. Rövid tárgyalás után 2016. márciusában 15 évi börtönre, illetve kényszermunkára ítélték. Ekkor látták őt utoljára.         

Az észak-koreai hatóságok - humanitárius megfontolásokra hivatozva - a héten bocsátották szabadon, és szerdán szállították őt vissza az Egyesült Államokba.         

Csütörtök délután a kórház jelentést adott ki Otto Warmbier állapotáról. Az orvoscsoport megállapítása szerint a 22 éves fiatalember szervezetében nem mutatható ki botulizmus, és agyszövetei nagy kiterjedésben elhaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?