Brutális: levágott gyerekfejjel a kezében ordítozott a metróban

Moszkva |

<p>Levágott gyerekfejjel a kezében lépett az egyik moszkvai metróállomásra egy fekete ruhát viselő nő, Allah akbar kiáltásokkal.&nbsp;</p>

Az Oktyabrszkoje polje metróállomást lezárták a hatóságok, miután egy nő a véres fejjel a kezében azt kezdte üvöltözni a megálló lejárója mellett, hogy "Allahu Akbar" (Isten a legnagyobb) - tudatta az RBK orosz internetes lap tudósítója. Más források szerint azzal is fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.    Korábban egy, a metróállomáshoz közeli lakásban tűz ütött ki. A tűz eloltása után egy 3-4 év körüli gyermek fej nélküli holttestére bukkantak a hatóságok. A jelek szerint a gyermeket különös kegyetlenséggel ölték meg.    Az üvöltöző nőt őrizetbe vették. Kiderült róla, hogy 39 éves, közép-ázsiai és az áldozat dadája. A világhálón közzétett felvételeken egy teljesen feketébe öltözött nő látható.    Sajtójelentések szerint a nő üzbegisztáni, a tettét pedig azzal indokolta, hogy megcsalta a férje. Az erről beszámoló Lifenews.ru orosz internetes portál szerint a nő nem magyarázta meg, hogy ehhez mi köze van a családnak, amely őt a gyerek mellé felfogadta.    Értesülések szerint a nő megvárta, amíg négyéves áldozatának szülei elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást.    A nyomozóhatóságok kezdeményezik a dada letartóztatását. A rendvédelmi hatóságok egy szóvivője közölte, a nő állapota arra utal, hogy nem beszámítható, és elképzelhető, hogy valamilyen narkotikum hatása alatt van.    A hatóságok az incidenst követően lezárták a metróállomást, és robbanószerkezetet kerestek, de ilyet nem találtak. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?