BRUTÁLIS: Kinyomta barátnője szemeit egy férfi, mert nem akart vele kibékülni

Egy kanadai turista megerőszakolásával vádolnak két párizsi rendőrt

Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a magyarországi férfival szemben, aki ez év februárjában fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta.

A vádirat szerint a 35 éves férfi és a sértett 2020 júliusától szerelmi kapcsolatban volt, ami többször megszakadt. Idén február elején a vádlott – békülési szándékkal – többször felkereste lakóhelyén barátnőjét.

Február 5-én kihívta beszélgetni az udvarra, ott vitába keveredtek. A vádlott megragadta a sértettet és a családi ház közelében lévő üres telekre vonszolta, ahol ölési szándékkal fojtogatni kezdte.

A nő próbált védekezni, kiabált és a férfi ujjait is megharapta. Ekkor a vádlott nagy erővel, puszta kézzel kinyomta a nő mindkét szemgolyóját, amitől a sértett elvesztette az eszméletét. A férfi úgy gondolta, hogy a sértett meghalt, ezért felhagyott a bántalmazással.

A sértett korábbi kiáltozására ekkor értek a helyszínre a szomszédok, láttukra a vádlott elszökött a helyszínről, de a hatóságok napokon belül elfogták.

A nő életét az mentette meg, hogy azonnal kórházba szállították, de a látását elveszítette. A letartóztatásban lévő, erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő férfit az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja – írták a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?