<p>Összehangolt és "kemény" nemzetközi fellépést helyezett kilátásba az "eltúlzott" banki prémiumok ellen kedden ismertetett nyilatkozatában a brit kormányfő, aki azonban nem támogatta nyíltan a bankári javadalmazások törvényi szabályozását.</p>
Brown nemzetközi fellépést akar a túlzott bankprémiumok ellen
London |
Gordon Brown a Financial Timesnak adott interjúban azt mondta: el kell érni, hogy a bankszférában folyósított prémiumok a hosszú távú sikeres tevékenységet, és ne a rövid távú spekuláció hozadékát jutalmazzák. Brown szerint emellett lehetővé kell tenni azt is, hogy a bankok visszavehessék a már kifizetett jutalmakat, ha a banki alkalmazottak teljesítménye a folyósítás után romlik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.