Brit egészségügyi miniszter: még nincs ellenőrzés alatt az új vírustörzs

koronavírus

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, nemrégiben azonosított új koronavírustörzset, ezért volt szükség a vasárnaptól azonnali hatállyal életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben.

Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a kormány péntek délután kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az új koronavírus-változat milyen gyorsan terjed, és ezt követte a szombati bejelentés arról, hogy Londonban és Délkelet-Anglia több más térségében az eddigi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy még szigorúbb, negyedik fokozat.

Ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lépett.

A friss kimutatások szerint Londonban a koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza.

A kutatások azt mutatják, hogy az új variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?