Külföld

Brazília bűncselekménynek nevezte, hogy Maduro kormánya erő alkalmazásával állta útját a segélyszállítmányoknak

Brazília vasárnap elítélte és bűncselekménynek nevezte azt, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök kormánya erő alkalmazásával állta útját február 23-án a kolumbiai határon keresztül érkező segélyszállítmányoknak.
MTI

2019. február 24. 19:45

(TASR/AP-felvétel)

A brazil külügyminisztérium honlapján megjelent állásfoglalás egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy csatlakozzon a latin-amerikai ország "felszabadítására" tett erőfeszítésekhez. 

"A nemzetközi humanitárius segítségre váró venezuelai nép ellen alkalmazott erőszak egyértelműen bizonyítja a Maduro-rezsim bűnöző jellegét. Az emberi jogok ellen elkövetett merényletről van szó, amelyet részben sem igazolhat a nemzetközi jog, és egyetlen nemzet sem hagyhat szó nélkül" - olvasható a közleményben.

A brazil külügyi tárca egyben felszólította azokat az országokat, amelyek még nem ismerték el Juan Guaidó ellenzéki vezetőt Venezuela ideiglenes államfőjeként, hogy tegyék meg azt.

Kolumbia a szombaton történt erőszakcselekmények nyomán 48 órára elrendelte a Venezuelával közös határátkelőinek lezárását. A helyi bevándorlási hivatal szerint az aktivisták és venezuelai határőrök összetűzései miatt sok kár keletkezett. A határzár miatt Guaidó hívei nem indíthatnak újabb kísérletet a segélyszállítmányok Venezuelába juttatására.

Iván Duque kolumbiai államfő vasárnap látogatás tett a Cúcutánál lévő Simón Bolívar határhídon. "Maduro diktatúrája az egész világ előtt megbélyegezte erkölcsi vereségét" - jelentette ki a kolumbiai elnök a helyszínen.

George Feres Kanaan, a brazil hadsereg ezredese vasárnap arról számolt be, hogy a venezuelai nemzeti gárda két tagja dezertált Brazíliába. Eddig összesen hatvan venezuelai katonáról lehetett tudni, aki Kolumbiába szökött.

Könnyfakasztó gránátokat és gumilövedékeket lőttek venezuelai katonák szombaton azokra a tüntetőkre, akik megpróbálták bejuttatni a humanitárius segélyszállítmányokat a Kolumbiával közös határon keresztül. A határ venezuelai oldalán található San Antonio del Táchirában és Urenában katonák könnyfakasztó gránátot és gumilövedéket lőttek a határ felé tartó ellenzéki aktivistákra, köztük törvényhozókra. Két teherautó kigyulladt. A kolumbiai külügyminisztérium szerint 285 ember sebesült meg az összecsapásokban.

A hivatalban lévő venezuelai elnök, Nicolás Maduro akkor bejelentette, hogy megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat Kolumbiával. 

Guaidó a meghiúsult humanitárius akciót követően szadizmussal vádolta Madurót, aki szerinte "éhezők és betegek szeme láttára égetett el élelmiszert, illetve orvosságot". Az ellenzéki vezető kijelentette: a rezsim közömbös, hívei pedig "a népünkön elkövetett mészárlást ünneplik; azt, hogy kórházaink ma nem jutnak gyógyszerszállítmányokhoz". Azt is bejelentette, hogy hétfőn találkozni készül Bogotában Mike Pence amerikai alelnökkel, hogy a továbbiakról egyeztessenek, s minden "lehetőséget nyitva tartsanak".

"Az ellenzék államcsínye kudarcot vallott" - hangoztatta helyi idő szerint szombat este Maduro, aki Guaidót bohócnak és az amerikai imperializmus dróton rángatott bábujának nevezte. Leszögezte, hogy nem engedi be az Egyesült Államok segélyeit, mert ezt a törekvést egy amerikai katonai beavatkozás előkészítésére szánt cselnek tekinti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Jóval több pénz kellene 
a szlovákiai földrendezésre

Komoly károkat okoz a szélvihar Nagyszombat megyében

Részegen, jogsi nélkül okozott balesetet a sofőr, két kisgyermek sérült meg

Hatalmas kárt okoztak a kürti gazdáknak

#W8NDERFUL – zsinórban nyolcadszor bajnok a Juve

Eláraszt bennünket a külföldi élelmiszer

Legfrissebb galériák
Olvasta már?