BORZALOM: Magára hagyták gyerekei, élve sorvadt el az édesanya

idős asszony

Az idős asszony hetekig szenvedett, enni és inni sem adtak neki, gondozását is elhanyagolták.

Kertes házban élt az a 60 éves magyarországi nő, aki egy betegség miatt gyakran feledékennyé és zavarttá vált, ezért két gyerekének kellett volna gondoznia.

Állapota romlásnak indult, tavaly decemberben arra ért haza a két férfi a munkából, hogy édesanyjuk nagyon rosszul van.

Hiába riasztották a mentőket, az asszony rövid időn belül meghalt. Mint kiderült, halálát kihűlés okozta.

Az orvosok megállapították, hogy a nő nagyon alacsony testhőmérsékletű, rendkívüli módon elhanyagolt küllemű, alultáplált volt, valamint hogy halála előtt több nappal nem fogyasztott sem ételt, sem folyadékot, testét pedig kezdődő felfekvéses fekélyek borították.

A testvérek azzal védekeztek, hogy anyjuk nem engedte, hogy segítsenek neki, ám a bírók ezt másképp gondolták: öt, illetve hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket.

(tények)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?