Borrell: Az EU fokozza védelmi erőfeszítéseit

Josep Borrell

Európa biztonsági környezete változik, ezért az Európai Unió és tagországai fokozni fogják védelmi erőfeszítéseiket – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek tanácskozását megelőzően kedden.

Josep Borrell a tanácskozásra érkezve közölte, mivel Európa kihívásokkal néz szembe, és az egész kontinens szenved az ukrajnai háború következményeitől, meg kell erősíteni és bővíteni kell a közös biztonság- és védelempolitikát.

Közölte, a szakminiszterek át fogják tekinteni az európai hadseregek védelmi képességének helyzetét annak érdekében, hogy megállapítsák, mire van szükség a jobb együttműködéshez, a képességfejlesztéshez, és ahhoz, Európa meg tudja védeni magát szükség esetén. A pénzpazarlás elkerülésére az európai hadseregeknek a lehető legnagyobb mértékben együtt kell működniük, hogy feltöltsék készleteiket – húzta alá.

Tájékoztatása szerint a védelmi miniszterek át fogják tekinteni az EU katonai stratégiája, az úgynevezett stratégiai iránytű működését, amely irányvonalakat fektet le az EU biztonság- és védelempolitikájának megerősítésére 2030-ig. Meghatározza például, hogy a tagországok hogyan reagáljanak a jelenlegi és a várható kihívásokra és fenyegetésekre, és lehetővé teszi akár ötezer fős, gyorsan bevethető uniós katonai csapatok létrehozását.

Borrell az ukrán hadsereg uniós kiképzési programjának létrehozásával kapcsolatban azt mondta: „nagy erőfeszítés lesz az ukrán hadsereg kapacitásainak megújítása, növelése, javítása”, a képzési központoknak azonban „kevesebb mint három hónap múlva” meg kell kezdeniük a munkát. A program keretében mintegy 15 ezer ukrán katona kap képzést különböző uniós tagállamokban – mondta. „Ez a program áll majd az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásunk középpontjában” – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Christine Lambrecht német védelmi miniszter a tanácskozásra érkezve arról tájékoztatott, hogy Berlin júniusig mintegy ötezer ukrán katona kiképzését tervezi Németországban az EU kiképző programja keretében. Közölte továbbá, hogy Németország karbantartási központot hoz létre Szlovákiában az Ukrajnának szállított fegyverek szervizelésére és javítására. Szavai szerint megállapodás megszületett Pozsonnyal, és azonnal megkezdődhet a munka annak érdekében, hogy az összes Németország által Kijevnek szállított, és a harcokban megsérült felszerelést javíthassák – tette hozzá a német védelmi miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?