Bombariadó budapesti pályaudvarokon

Budapest |

<p>Megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron nem sokkal kilenc óra előtt, miután mintegy két órára lezárták bombariadó miatt szerdán - közölte az MTI-vel Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.</p>

 Szerda reggel két fővárosi pályaudvart - a Keleti és a Déli pályaudvart - is le kellett zárni telefonos bombafenyegetés miatt.
    Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére kilenc óra után azt mondta: a Keleti pályaudvar átvizsgálását már befejezték, itt nem találtak robbanószerkezetet, a Déli pályaudvart még vizsgálják.
    A MÁV telefonos ügyfélszolgálatát 6 óra 42 perckor hívta fel egy ismeretlen telefonáló, hogy bombát helyeztek el a Keletiben, ezt követően a rendőrség 7 óra 7 perckor teljesen lezárta a pályaudvart. 8 óra 8 perckor a Déli pályaudvart is lezárták, miután a korábbi telefonhívás felvételének meghallgatásakor kiderült, hogy a fenyegető a Déli pályaudvart is megfenyegette. A Mávinform tájékoztatása szerint a Déli pályaudvar átvizsgálása várhatóan két órán át tart. A szerelvények csak a Kelenföldi pályaudvarig tudnak közlekedni és onnan indulni.
    Both Ferenc korábbi, szóbeli tájékoztatása szerint 30-60 perces késések várhatók. A menetrend szerinti vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron és a Délinél a kora délutáni órákra állhat helyre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?