<p>Valószínűleg hamis volt az a bombafenyegetés, amely miatt megszakították csütörtök este a ProSieben német kereskedelmi televízió élő adását, ugyanis a rendőrség nem talált robbanószert abban a mannheimi sportcsarnokban, ahonnan a műsort közvetítették.</p>
Bombariadó a ProSieben élő adásában
A Germany's Next Topmodel című tehetségkutató műsor döntőjének közvetítése 21 óra után szakadt meg, a képernyőn megjelent felirat szerint technikai hiba miatt. A csatorna reklámot, majd egy amerikai játékfilmet kezdett sugározni a műsor helyett.
A rendőrség megerősítette a Bild című lap azon értesülését, miszerint a műsort bombariadó miatt állították le, és hozzátették, hogy egy ismeretlen nő közölte telefonon: pokolgép fog robbanni a csarnokban.
A műsor rendezőinek döntése alapján a rendezvénycsarnokból kiterelték a műsort élőben néző csaknem 10 ezer fős közönséget. Ezután a rendőrség átkutatta az épületet, és a csarnok öltözője mellett talált egy gyanús bőröndöt, de nem volt benne robbanószer. Más gyanús tárgyat nem találtak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.