Bölcskei Gusztáv: pünkösd a kijózanító beszéd ideje

Debrecen |

<p>Isten azt üzeni, hogy mindennek következménye és súlya van; rá kell döbbenni, hogy nincs semmi, amit következmény nélkül lehet ígérni, tenni vagy elmulasztani - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök a debreceni Nagytemplomban tartott pünkösdvasárnapi istentiszteleten.</p>

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke úgy fogalmazott: pünkösd a tiszta, kijózanító beszéd ideje. Az emberi józanság legnagyobb barátja a szentlélek. Ez bekapcsolja a látást, amivel a jót jónak, a rosszat pedig rossznak látjuk - hangoztatta.
"Nem attól nyög ez az ország, hogy éveken, talán évtizedeken át úgy éltünk, és olyan döntések születtek rólunk és az utódainkról, mintha ezeknek nem lenne következményük?" - tette fel a kérdést a püspök, majd leszögezte: ma is tiszta, igaz beszédre van szükség.
Pünkösd volt a legelső pillanat, amikor az egyház kilépett a templom falai közül, és megjelent a világban, hogy hirdesse Isten igéit. A világ nyomorúságát ugyanis nem lehet a templom falain kívül hagyni - tette hozzá.
Hányszor akarták bizonygatni nekünk - folytatta -, hogy "nincs helyünk a templom falain kívül". Szavai szerint azonban az egyház az utcán, a világ zűrzavarában születik, és szemben a mennyek országának "harmonikus hangulatú" istentiszteleteivel, "nekünk a zűrzavar, a gonoszság és a bűn világában kell istentiszteletet tartani".
Igehirdetésében a püspök felhívta a figyelmet arra, hogy lehet sopánkodni azon, miért nem járnak többen templomba, hogy miért nincs nagyobb hatása az egyháznak erkölcsi kérdésekben, de szerinte a hibát nem másokban kell keresni.
Az igehirdetés végén Bölcskei Gusztáv Isten áldását kérte a templomot csaknem teljesen megtöltő hívekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?