Bocsánatot kér az IKEA, mert keletnémet foglyokkal dolgoztatott

Berlin |

<p>Keletnémet politikai foglyok készítettek bútorokat az 1980-as években az IKEA áruházláncnak - állapították meg kutatók. A svéd konszern pénteken bocsánatot kért. Az IKEA egy esztendeje maga indított vizsgálatot a svéd és a német sajtó által megszellőztetett vádról, amely az NDK titkosszolgálata, a STASI áldozatainak személyes interjúin alapul.</p>

Az IKEA belső vizsgálatot is kezdeményezett, átnézte a forgalmi könyveket, több tízezer oldalnyi dokumentumot a saját archívumából, újságírókat és volt politikai foglyokat keresett meg, megszólaltatta a cég akkori vezetőit, alkalmazottait. A tanulmányt és az adatokat májusban átadta az Ernst & Young nemzetközi könyvvizsgáló cégnek, hogy nézze át, kellően tárgyilagos-e a feldolgozás. A cég megállapításait pénteken Berlinben hozták nyilvánosságra.
     Az IKEA rögtön reagált. "Rendkívül sajnáljuk, hogy ez megtörténhetett" - hangoztatta Jeanette Skjelmose, az IKEA egyik vezetője.
    Peter Betzel, az IKEA németországi vezetője leszögezte: "A politikai foglyok alkalmazása a termelés során teljességgel elfogadhatatlan volt és ma is az. A cég megkísérelte megtiltani a politikai foglyok munkába állítását. Ma már világos, hogy ezek az intézkedések nem voltak kellően hatásosak. Akkortájt a vállalatnak még nem volt átfogó ellenőrzési rendszere".
    Időközben az a vád is felmerült, hogy az IKEA a kommunista Kubában dolgoztat, ahol szintén politikai foglyok gyártják a bútorokat. A könyvvizsgáló ennek a vádnak is utána nézett, de csak egy mintakanapét talált, amely nem felelt meg az IKEA minőségi előírásainak.
    Az IKEA egyelőre nem tért ki arra, hogy nyújt-e kárpótlást az érintett politikai foglyoknak.
    A svéd vállalatnak 40 országban 338 áruháza van. A Svájcban élő, 86 éves Ingvar Kamprad családjával irányítja a céget. A milliárdos nem először tesz szert kétes hírnévre. A negyvenes években köze volt egy svéd fasiszta csoporthoz. Idén az derült ki a cégről, hogy Franciaországban alkalmazottai után kémkedett, a szaúdi piacra tervezett katalógusból pedig kiretusálta a nőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?