Bocsánatkérésre kötelezik a cseh miniszterelnököt

Andrej Babiš
Prága |

Bocsánatkérésre kötelezte Andrej Babiš cseh miniszterelnököt pénteken egy prágai bíróság azokért a tavalyi nyilatkozataiért, amelyekben azt állította, hogy a kormányellenes tüntetőket lefizették.

A kormányfőt Jana Filipová, az egyik tüntető jelentette fel személyiségi jogainak megsértésére hivatkozva. Az ítélet még nem jogerős, Babiš a bírósági döntésre reagálva közölte, hogy fellebbezni fog.

"Azt állítani, hogy a tüntetőket lefizették, illetve megrendelték, megalázó és sértő, ezért ezen kijelentéseimért bocsánatot kérek"

– egyebek között ezt a mondatot kellene tartalmazni a bocsánatkérésnek, amelyet a kormányfőnek egy hónapon belül kell elküldenie Filipovának.

Babiš védőügyvédje szerint a kormányfő szavai nem sértenek személyiségi jogokat és általában sem sértőek. A bíróság azonban más véleményen volt.

"A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy ezen nyilatkozatok okán megalapozott a személyiségi jogok védelmét kérnie egy magánszemélynek"

– mondta Simona Káčerová, a testület elnöke újságíróknak.

A bíró rámutatott: Andrej Babiš közszereplő, s mint ilyennek, el kell fogadnia a politikai tevékenységét érő kritikákat. Az adott ügyben a vádlott nem megfelelő módon reagált az őt ért bírálatokra, és másokat sértő, igaztalan kijelentéseket tett. Leszögezte: Filipová az adott esetben nem köteles eltűrni az ilyen minősítéseket.

"A bírósági döntést megfellebbezem. Az adott ügyben csak egy véleményt fogalmaztam meg, amely nyilvános vita tárgya volt"

– írja Babiš közleményében.

Andrej Babiš tavaly több ízben is azt állította: mindig mindenütt ugyanazok a személyek tüntetnek a kormánya ellen, s ezért úgy véli, hogy "valamivel motiválva vannak". Azt is kijelentette, hogy az ellene tüntetőket valakik "lefizették", illetve "megrendelték".

Jana Filipová a bírósági döntés után azt mondta: Babišnak nem csak tőle kellene bocsánatot kérnie, hanem azoktól a tízezrektől is, akik a kormányellenes tüntetéseken részt vesznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?