Blinken: Az Egyesült Államok 2024-ben is Ukrajna támogatásának folytatását ösztönzi majd a világban

blinken k

Az Egyesült Államok 2024-ben is próbálja majd Ukrajna támogatása mögé állítani a világot – jelentette ki az amerikai külügyminiszter szerdán.

Antony Blinken Washingtonban tartott évzáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Ukrajna támogatásával szeretnék a továbbiakban is demonstrálni azt, hogy az orosz agresszió stratégiai hiba volt és Vlagyimir Putyin nem volt képes elérni célját, Ukrajna eltörlését a térképről.

Az amerikai miniszter nehéz évként értékelte 2023-at a harcmezőn Ukrajna számára, ugyanakkor eredménynek mondta a Fekete-tengeren elért ukrán katonai sikert, valamint azt, hogy Ukrajna képes volt szállítási folyosót nyitni gabonája és egyéb termékei exportja előtt a világ számára.

Azt is kijelentette, hogy Ukrajna sikere szempontjából a nemzetközi támogatás kritikusan fontos, és egyben felszólította az amerikai Kongresszust, hogy fogadja el Joe Biden elnök részben Ukrajna támogatásának finanszírozásáról szóló költségvetési kérését.

A terhek közös megosztásának legjobb példájaként jellemezte az Egyesült Államok és Európa között Ukrajna segítését, amire Antony Blinken szerint Európa 110 milliárd dollárt fordított, miközben az Egyesült Államok 70 milliárdot.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok által felajánlott támogatás 90 százaléka belföldön hasznosult új munkahelyek, amerikai vállalkozásokhoz érkező bevételek formájában, valamint az amerikai hadiipar erősödésének révén.

Az amerikai diplomácia vezetője az elmúlt év eredményeként Oroszországot katonai, gazdasági és diplomáciai értelemben gyengébbnek, miközben a NATO-t nagyobbnak és erősebbnek nevezte.

A következő év átfogó amerikai diplomáciai céljával kapcsolatban Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy „továbbra is vállt vállnak vetve állunk azokkal, akik osztják a mi elképzelésünket egy szabad, nyitott, sikeres és biztonságos világról”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?