Bizonytalan az újabb hitelrészlet folyósítása Ukrajnának

Kijev |

<p>Az ukrán nyugdíjreformról szóló kormányzati törvénytervezethez tett parlamenti képviselői kiegészítések komolyan aggasztják a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), és emiatt késhetnek az újabb hitelfolyósításaik.</p>

Ukrajnában régóta húzódó téma a nyugdíjreform, a hitelezők azonban most már konkrét lépéseket várnak Kijevtől, és arra figyelmeztettek, hogy ha nincs törvény, pénz sincs.

Ukrajnában a nyugdíjasok száma 12 millió, nagyjából ugyanannyi, mint a foglalkoztatottak száma. Ukrajna a világon a legtöbbet költ nyugdíjasaira százalékban mérve a GDP-hez képest.

Az IMF egyebek között azt szorgalmazza, hogy Kijev reformálja meg nyugdíjrendszerét, így például emelje a nyugdíjkorhatárt. Satu Kahkonen, a Világbank ukrajnai igazgatója fakadt ki pénteken, és azt mondta, hogy a héten a parlament elé került felülvizsgált törvénytervezet komoly aggodalmakat váltott ki a Világbanknál és az IMF-nél. Az illetékes arra nem tért ki, hogy a beterjesztett új törvénytervezetnek melyik részével elégedetlenek a hitelfolyósítók.

A kormány a törvénytervezetet májusban nyújtotta be a parlament elé. Azóta számos kiegészítő javaslat érkezett hozzá, és ezeket figyelembe véve lett részben átdolgozva és ismét beterjesztve. 

Több képviselő például azt javasolta, hogy emeljék ki a törvénytervezetből a nyugdíjkorhatár növelésére vonatkozó részt, holott az IMF szerint épp a nyugdíjkorhatár emelésével csökkenthető a nyugdíjkassza hatalmas hiánya.

Az eredeti törvényjavaslat részben abból indult ki, hogy a jövő év januárjától csak meghatározott szolgálati év után lehet nyugdíjba menni, és hogy kevesebb munkakör esetében lehet élni a nyugdíjkor kedvezménnyel. Cserébe a kormány vállalná, hogy emelné a minimális nyugdíj összegét, ami jelenleg napi valamivel több mint 2 dollárnak felel meg. 

Az ukrán törvényhozásnak a héten kellett volna foglalkoznia a törvénytervezettel, de ez elmaradt és október 3-ika előtt nem is kerül napirendre a kérdés.

Az ukrán pénzügyminiszter ugyanakkor figyelmeztette a parlamenti képviselőket, hogy a jövő évi költségvetési terv részben egy elfogadott nyugdíjreformra épül. Ebből pedig az következik, hogy mindaddig nem lesz érvényes költségvetése Ukrajnának, amíg nem fogadják el a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet.
 

Az IMF 2015 márciusában négyéves, 17,5 milliárd dollár keretösszegű hitelmegállapodást kötött Ukrajnával, ami a korábbi, 2014-ben tető alá hozott megállapodást váltotta fel, amit nem sikerült végigvinni.

A jelenleg folyó program keretében Ukrajna eddig négy részletben összesen 8,38 milliárd dollár hitelt kapott az IMF-től. 

Az ukrán gazdaság az idei második negyedévben 2,4 százalékkal nőtt éves szinten az első negyedévi 2,5 százalékos bővülés után. 

Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az ukrán gazdaság, 2016-ban először jegyeztek fel bővülést négy év után.

Az ukrán jegybank előrejelzése szerint idén 1,6 százalékos GDP-növekedés várható, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap viszont 2 százalékos bővüléssel számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?